Kedd óta nem jelentkeztem, pedig egész jól belejöttem a mindennapos posztok írásába. Fő indokom a kisebb betegségem, mindenesetre már egészen jól vagyok, sőt, merem kijelenteni, hogy egészséges!

Az iskolai napjaim elteltek javarészt jól, a betegségem sem amortizált le annyira, szerencsémre. Habár az kicsit zavar, hogy a csütörtökön írt tollbamondásom 'csak' négyes lett, mindenesetre ez messze nem rossz, hisz simán lehetek még ötös. Kicsit maximalista lettem, de nem gond, csak a szemem szúrja nagyon, de úgy is kijavítom majd. Szintén csütörtökön, a  német óránkon csak a kistanár volt jelen, a rendes tanárunk nem, így kissé furcsa volt, viszont sokkal oldottabb volt a hangulat, és én sem feszengtem, lazán voltam végig (úgymond feszengek, hogy nem szeretek elrontani dolgokat, és akkor aggódok kicsit). A hét fénypontja pedig a rajz órák voltak, nagyon élveztem! Először 16 féle mintát találtunk ki, majd egyet nagyobban, és balról-jobbra haladva ritkítva kellett rajzolni, illetve egy ház szerűséget, amit szintén efféle mintákkal dekoráltunk ki. Engem eléggé kikapcsolt és megnyugtatott.

Szóval 2 jó rajz óra után gondoltam már csak hazabuszozok, és kész. Ráadásul még el is értem a korábbi buszt, illetve elértem volna, ha jött volna.. 35 percet vártam, esőben ácsorogva, a táskám, kabátom, hosszujjú kardigán-pulcsim is konkrétan tiszta víz volt. Ennek tetejében, jött a szokásos pici busz, amire így két járatnyi ember szállt fel. Enyhén szólva nyomorgás volt a buszon, alig vártam, hogy leszálljak, borzasztó volt! Ráadásul mikor hazajöttem, akkor ugyebár kipakoltam a szétázott táskámból, és akkor ott hevertek a tűfilceim.. Sajnos voltam olyan kedves, hogy 3-4-et kölcsönadtam, és úgy kaptam vissza, hogy enyhén elhasználták mind, egyébként meg most vettem, nem olcsón. Meg is jegyeztem, én többet soha, senkinek, sehol, semmikor nem adok kölcsön semmit! Valamint az is rühellem, amikor barátnőm órán az én radírom/lehúzóm használja, mintha az övé egyébként nem lenne közelebb. Az fix, ezt se fogom tűrni tovább, hát mi vagyok én, írószeres? Én persze soha nem kérek kölcsön semmit.

A mai napom (péntek) is egész jól eltelt. Bár reggel nem indult valami fényesen a napom, ugyanis szokás szerint késett a busz, és amikor szállnék fel, egy mama beelőzött, majd az ajtó előtt megállt, én se voltam rest, löktem rajta egyet, mégis mit képzel? Még hogy az öregeknek áll feljebb, amíg anyám pénzéből éldegél, maradjon a fenébe.. Szóval beértem, vártam barátnőmtől valamiféle reakciót, de semmi (egész elegánsan mentem, fehér blúz, fekete szoknya). Pedig én egyáltalán nem vagyok szoknyás típus, ő meg pont az, és mindig mondogatta, hogy nem kellene 'rejtegetnem' amim van. Én persze mindig megdicsérem, hogy hú de jó ez, meg az, közbe amúgy veszettül nem az ízlésem, alapból nem mondanék rá semmit, csak azért na, kedvességem akad még néha. Na mindegy. A tesi óránk egész izgalmas volt, bár először csak kint futottunk pár kört (és mindenkit lehagytam, haha), majd bent játszottunk, úgymond. Bár a kiütős most annyira nem volt jó, mert már az elejénél kiestem, köszönöm utólag is barátnőmnek, rittig engem kell célozni. Volt még pár órám, és végül egy angol, ami megint nem úgy telt, ahogy kellett volna, vagy ahogy egy tipikus angol óra eltelik. Bár legalább hallgatás volt, szóval most kivételesen csináltunk is valami fejlesztő feladatot, még ha minimális is volt. Na meg az, hogy ugyebár még anno az volt a házi, hogy 6 terv félét kell írnunk a jövőnkre nézve, majd dobtunk egy dobókockával, és amennyit dobtunk, azt a tervet kell legelőször megvalósítani. Nekem az jött ki, hogy (idézek) ,,I would like to bake a lot of cookies". Sima, egyszerű mondat. Erre valahogy az jött ki a végén, hogy majd a következő órára viszek sütit, hát tessék? Minek süssek úgy 15 emberre? Mellesleg még életembe nem sütöttem egyedül, sőt, semmi ételnek látszó dolgot nem készítettem egyedül, veszettül nem vagyok jártas a főzésben. Ráadásul többen is mondták, hogy majd ilyet meg olyat, meg várják. Hát persze, veszettül nincs kedvem ehhez most már. Ráadásul én ebben az angol csoportban úgymond kis senki vagyok, 1-2 emberrel beszélek maximum, de már ez nagyon maximum, egy lánnyal ilyenkor viszont mindig váltunk pár szót. Szóval, fogalmam nincs, mit csináljak, és hogyan, és mit! Bár az biztos, hogy nem egy tonna sütivel fogok járkálni, csak pár darabot viszek majd, még véletlenül se jusson mindenkinek. Francnak kell, komolyan..

Suli után gyorsan jöttem is haza, és nemsokára fordultam is, és elmentem nagymamámhoz. Kivételesen nem a szokásos busszal mentem, hanem az úgynevezett 'kiránduló' busszal, ami konkrétan majdnem körbejárja a várost. Előnye nagyon nem volt, meg egyébként az út nagymamámhoz busszal (másikkal) negyed óra, így meg háromnegyed volt. Persze csak odaértem, és meglepetten tapasztaltam, hogy nagymamám nincs otthon, de legalább apukám igen. Ugyanúgy lefoglaltam magam mint a múltkor, ettem, tévéztem, aludtam. Majd arra keltem, hogy elég jól besötétedett, és mire feleszméltem már végre megjött nagymamám, nyolc előtt! Vicc amúgy, pont ilyenkor nincs itthon. Nos, ahogy megjött, én már nemsokára mentem is, haza, a sötétben. Nem tudom, miért ilyen nagy dolog mindenkinél, hogy sötét van, és miért olyan félelmetes dolog. Jó elrabolnak persze, gondoljunk mindjárt a legrosszabbra. Szerintem egész nyugalmas este sétálni, van benne valami elragadó. Persze nem a koromsötét utcákon sétáltam, hanem a jól kivilágított, egyik kedvenc utamon.

Újabb iskolai hét, újabb hétfő.. Viszont nem érzem azt, hogy gyorsan repülnének el a napok, sőt. Még 'csak' a harmadik hét elejébe vágtunk bele. Na jó, részletkérdés igazából.

Nagyon jól indul a hétfőm/hetem, ugyanis földrajzzal kezdtünk. Habár egyáltalán nem a természetföldrajz az alap, még ugyanúgy foglalkoztat, csak persze nem olyan annyira nagyon (van fogalmazási stílusom). A németünk pedig tök furcsa volt, ugyanis egy kistanár tartotta az órát. Nagyon kedves amúgy, és durván jó a kiejtése. Én valamiért mégis jobban preferálom az eredeti tanárunkat, bár inkább már túlontúl is megszoktam őt. Na, és végre tesin lefutottuk a 60 métert! Kedvencem. Habár nem futottam olyan jó időt, mint tavaly, de még is így 10 mp alatt voltam (jó, 9,91 lett, menő vagyok veszettül). Valahogy az elején ment a gyorsítás, majd a közepénél valahogy már nem tudtam kigyorsítani, hanem már a 'végső' tempóban mentem, pedig általában végig gyorsulok az egészen. De attól még rettenetesen élveztem, és jól esett, bár ha módomban áll, javítok a következő órán.

Megint csöndes voltam, MEGINT! Eléggé zavaró, hogy mindenki beszél, én meg csak ott ülök csöndben, és semmihez sem tudok szólni, még egy árva szót sem. Leszámítva 2 barátnőmet. Ráadásul T-től megint kaptam egy kis negatív hozzászólást. Ugyebár németen mondta a kistanár, hogy a nevünk mellé mondjuk el pár dolgot magunkról. Én azt mondtam, hogy szeretek a barátaimmal lenni (elég vicc), meg vásárolni stb. Na, erre ő bevágta a barátnőink között, ez milyen ciki. Egyre jobban utálom, olyan kis beképzelt, és lenézős típus.

Holnap remélhetőleg jó napom lesz (reménykedek, hogy sem fizikából, sem irodalomból nem felelek). Bár, rövidítések is lesznek, így több mint fél órával hamarabb végzek! Azután pedig elvileg vásárolok ezt-azt.

Egyébként, délután úgy jártam, hogy ugyebár sötétedett, ezáltal felkapcsoltam volna a villanyt, viszont abban az égő meg felrobbant. Sebaj, már a harmadik alkalom ergo kiégett a lámpám (négy égő van benne, csak egy alapból rossz). Még mivel volt kint egy kis fény, kiültem az erkélyre tanulni. Igen, pár perc után meg úgy beborult az ég, hogy alig láthattam valamit, szóval azt találtam ki, hogy a fényképezőmmel fogok világítani. Szerencsére nem kellet sokáig így 'szenvednem'. Egyébként meg simán kimegyek a lépcsőházba, kinyitom a kis szekrényünk, felnyomom benne a kapcsolót, és már van is áram. De még csak ki se mentem megnézni, kicsit féltem attól, hogy még jobban elcseszem a dolgokat.

Ilyen nincs, hogy milyen durván van most hangulatingadozásom! Az előbb még itt örömködtem, tök boldog  voltam, erre egy ismerősöm hatására már messze nem vagyok olyan jó kedvemben. Engem aztán ne küldjön senki se emberek közé, csak szomorú, depresszív, szánalmas, szűkszavú, önbizalmilag nulla egyed leszek. A franc essen bele az emberekbe komolyan mondom, hogy lehet mindenki ennyire negatív, meg lenéző velem? Persze jó szó az rittig nincs. Na jó, mostantól akinek nincs egy RENDES! szava hozzám, elmehet tőlem a fenébe, de komolyan.

Eddig is éreztem, már nem vagyok az az ember, aki eddig. Valamint azt is, hogy itt az ideje egy újabb változásnak. Na de nem kis változásnak, sőt. Sok akaraterőre lesz szükségem, illetve motivációra, bár utóbbi bőven van.
Legfőképpen úgy fogok bánni az emberekkel, ahogy velem bánnak. Hiszen 'viselkedj úgy, ahogy elvárnád, hogy veled viselkedjenek'. Én alapvetőlen nem tudok embert megbántani, pláne elsőre rosszul állni hozzá, ezen továbbra sem fogok változtatni. Viszont a többi kapcsolatomon annál inkább.
Elsőnek is vegyük Sz-t (mindenkinek adok egy kis 'jelölést). Jó ideje, sőt, több éve ismerjük már egymást, és azóta is barátok vagyunk. Nem mondom, hogy mostantól megszakítom ezt a kapcsolatot, csak manapság más irányba kezd átlépni, ami nekem messze nem tetszik. Az engem nem zavar, hogy tipikus tömegcsajjá vált. De amikor kibeszél másokat, hát az engem veszettül nem érdekel, ugyanis 1, értelme nincs 2, attól az adott ember nem fog megváltozni 3, nem vagyunk egy véleményen, ergó, lehet nem is érdekel az ő véleménye. Meg néha, amikor kicsit ideges kedve van, szereti hangoztatni, hogy milyen kis szánalmas vagyok. Na meg az a fene nagy segítőkészsége, tőle aztán elvárhatja az ember.. Én persze úgy voltam, végtére is legjobb barátnőm, segítek neki, amiben csak tudok. De ez már a múlt, a jelenben, a jövőben nem így állok majd hozzá. Jól elbeszélgetünk majd néha, és kész, rám ne számítson túlzottan.
D-t és T-t egybe teszem, bár csak egy a közös bennük, hogy szeretnek más ócsárolni. Nem értem, mire jó ez mindenkinek??? Ők is lenéznek engem. D egyedül engem hülyézz le, meg kapjam be és hasonlók pl. a földrajzos esetek.. Valamint előszeretettel emlegeti fel az olyan pillanatokat, amikor biztos, hogy valami cikis dolgot csináltam. Most így eléggé megutáltam, de amúgy el is tudtunk rendesen hülyülni néha. Bár ahhoz nekem egy kicsit változtatnom kellett magamon, mert én nem vagyok a hülyülős típus, ergó nem önmagam adtam, így meg vicc. T és úgymond így bánik velem, csak kevésbé 'agresszív', inkább csak elmondja a véleményét, mert ő ugyebár mindig elmondja. Igen, akiket nem tart ilyen nagy embernek, pl. engem, azoknál van szája, amúgy messze nem. Na meg Sz-el amiatt röhögtek ki, amiért nem írtam ki a csoportunkba, hogy holnap hozzák a lapot. Majd még ők mondják meg, mikor és mit írok ki, nem? Szánalmas népség..
Van még két barátnőm, A és P, velük nincs semmi bajom, ők nem nézik le a másikat, és pláne nem gúnyolják ki őket. Persze az olyat megértem, amikor vele bánik úgy valaki, vagy ha köze van valamihez, és az nem tetszik az embernek. Velük igyekszek majd inkább beszélgetni, bár A mellettem néha csendes tud lenni, bár ez leginkább régen volt jellemző, mára már inkább kevésbé, szerencsére.
És végül a családom, vagyis inkább anyukám, és a testvérem. A tesómmal már egy hete szóba sem állok, nincs is mondani valónk egymásnak. Egyébként is, ha mondtam valamit, egyből mindig kifigurázta. Fene nagy pofája van 10 éves létére. Én meg nem fogok bunkózni, hanem levegőnek nézem. Ő tud a legjobban, és a leghamarabb felidegesíteni, ráadásul ezeknek semmi értelme. Sajnálom, hogy ilyen velejéig romlott ember, de engem már nem érdekel, nem teszek érte többet soha semmit, szemernyit sem érdemli meg! Anyámmal azért nem ilyen rossz a kapcsolatom, csak néha-néha. Benne azt bírom, amikor mondja, hogy én mennyire nem foglalkozok másokkal, nem teszek értük semmit. Aha, szart nem, csak mindig elpakolok, segítek a tesóm házijában (amin anyám agyal a legtöbbet), ha kértek valamit, megtettem. Szóval szarok rájuk nagy ívben igaz? Hát igaz, mostantól fogok! Negyedannyit sem ért náluk a szavam, ha én kértem valamit, na pont, hogy én nem kaptam meg! De persze igen, nekik áll feljebb, egyértelmű.

Nos még mindig nem vagyok teljesen épp lelkileg, bár ebben közrejátszik az is, hogy ma is értek olyan dolgok, amik amúgy egyáltalán nem. Ettől függetlenül igyekszem szemlélni, átgondolni a helyzeteket, és rávenni magam arra, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan számomra a legjobb lenne.

Tegnapi napról még annyit, hogy megvoltak az első rajzóráink. A tanárnő nagyon aranyos és kedves, érthetően leadja az anyagot, és ami a legfontosabb, nem kell elméleti rész. Az ilyen dísz, egy éves tantárgyaknál nekem amúgy sem szokásom megerőltetni magam. Először egy kockát rajzoltunk le elölnézetből, illetve szélnézetből, majd egy állított M, és egy fektetett L betűt. Szerencsémre a rajz tudásom nem kopott, bár alapvetőlen van érzékem a rajzoláshoz, bár ezeknél inkább térlátás kellett. Jól esett rajzolni, kikapcsolt, megnyugtatott. Bár az meg kevésbé, hogy a hátam mögött végig dumálták az órát, engem meg rettenetesen tud zavarni, ha beszél valaki. Pláne, ha nem elsőre szóltam már rá az illetőre, de ezentúl bekeményítek. Na meg, mindenki olyan veszett lusta.. Ahelyett, hogy megnézné azt a rajzot, legalább öt másodpercig megfigyelné de nem, mindenki lerohanja a tanárt, aki lerajzolja nekik az egészet. Én nem kértem segítséget, elboldogultam, és szerintem egész jó lett a végeredmény, bár sajnos nem hozhattam haza. Meghozta a kedvem a rajzoláshoz, így szerintem beszerzek pár színest, és random elkezdek rajzolgatni. Na meg persze mérnöki lapok is kellenek majd az órára, illetve fekete filc is.
És eljött péntek 13. Nagy nyugodtan sétálok be a terembe, ami teljesen üres volt. Felmentem a tanárihoz, gondoltam megvárom tanárnőt, hogy akkor  hol is vagyunk, ugyanis barátnőm nem vette a fáradtságot, hogy visszaírjon. Utólag én tudtam jól, és a többiek mentek rossz helyre, haha. Tesin végre megint kimentünk, sokkal jobb kint edzeni, mint bent. Bár az kevésbé esett jól, amikor a fekvőtámasz állásban tanárnő lefogdosta a hátam, mert feltűnt a gerincferdülésem. Sajnos igen van, mert még anno, első éves verébként egyvállas táskával jártam iskolába, én meg köztudottan sok dolgot elcipelek, így eléggé elrontottam vele a hátamat. Ami még rosszabb, hogy nem is nagyon törődtem vele, de most már veszem a fáradtságot, és elmegyek az orvoshoz! Bár azt állítom, én nem mondok le a rendes tesi órákról, kell a mozgás, az atlétika, a gerenda, a talajtorna stb. Az első média óránkon is túl vagyok, a tanár iszonyatosan aranyos!

Mint általában, ma pénteken is elmentünk mekizni. Vagyis én csak utólag, ugyanis még véletlenül se vártak volna rám 5 percet. Legszívesebben fordultam volna haza, de gondoltam ez az első alkalom, veszem hát a fáradtságot. Hát, így utólag nagyon nem kellett volna! A szokásosnál is csendesebb voltam, csak úgy sodródtam a többiekkel, olyan jól elbeszélgettek egymással.. Ez még hagyján, megint volt a tipikus 'én más vagyok, cikizzük már ki téma. Először is, mekkora egy hülye vagyok, hogy nem nézetem meg a hátam, hiszen már több éve tudom a bajomat. Igen, a saját bajom, nem értem, mit kell emiatt lenézni, én döntöttem így, rájuk nincs hatással, de az a hangnem, pláne barátnőmnél. Fülsértő. Ráadásul még egyik barátnőm hozta fel a témát, én direkt nem akartam, mert tudtam, mi lesz a vége. De az a tipikus, mindenki feléd van fordulva, és lenézően bámul rád, és hirtelen mindenki megnémul ilyenkor pár másodpercig. Rühellem az ilyet. Majd átterelődtünk valahogy a 'pasi' témára. Egy jóbarátnőm, és (most már) kevésbé jó barátnőm kifejtette, mennyire vágynak már egy pasira, élni se tudnak már nélküle. Persze, jöttem én, a véleményemmel, avagy szerintem én nem halok bele, ha nincs, persze jó, ha van melletted valaki, egy olyan valaki, akit tényleg szeretsz, nem csak dísztárgy. Igen, rögtön le lettem szólva, ráadásul az a barátnőm, aki a legkevésbé sem ismer bevágta, szerinte nekem barátom sem lesz, legalábbis elképzelhetetlen a számára. Hát köszöntem szépen, ilyenkor mondom, hogy aki engem nem ismer, az ne alkosson rólam ilyen véleményt. Persze, végig hallgattam, tűrtem az egészet. De az fix, hogy a két barátnőmmel még olyan sem lesz a viszonyom, mint most, kerülni fogom őket. Utálom, mikor ilyen negatívan, lenézően állnak hozzám. Na meg egyszer ejtsem ki a földrajz szót, már kapjam be, hülye vagyok és társaik. Ilyeneket kell mondani a barátodnak? Szerintem nem, sőt. Süt le róluk, hogy semmibe vesznek. Mostantól viszont rólam is sütni fog, hiába vagyok 'gondolatszegény' a társaságomban, igyekszem bekeményíteni. Legfőképp pedig tojni rájuk, magasról.

Viszonylag hamar befejeztük a mekizést (szerencsére), bár még a nagy eső közepette beszélgettem egy rendes barátnőmmel kint, ugyanis várt az anyukájára. Felajánlotta, hogy elvisznek, én viszont nemet mondtam, helyette elsétáltam az esőben a buszhoz. Rettenetesen szakadt, sőt, ömlött az eső, térdtől lefelé csurom víz voltam, a táskám is elázott, szerencsére a könyveim annyira nem sínylették meg, az angolt leszámítva. Na meg akkorát dörrent az ég, rendesen meg is ijedtem, majdnem kiestem az útra! Nagymamám nagyon örült nekem, sőt, én is neki. Szeretek ott lenni, punnyadhatok kedvemre. Ráadásul a kedvenc ételeimet is megfőzi, csúcs egy nagyi. El is gondolkoztam, a franc essen a mekizésbe, csak szenvedek ott 2-3 órát maximum, míg nagymamámnál sokkal jobban elvagyok. Bár az már részletkérdés, hogy nagyimnál annyit eszek, és még ennek tetejében össze-vissza, hogy enyhén tönkretettem a hasam, de már élek, virulok.

Nem tudom mi bajom van, pocsékul érzem magam.. Nem, egyszerűen sehogy. Vagyis inkább szomorúan, szánalmasan, hülyén, és legfőképp egy nagy semminek. Az a legszebb az egészben, hogy nem tudom hogyan ingott meg a hangulatom, hisz alapvetőlen vidám vagyok, okos, tartom magam valaminek, de most..

Reggel már rögtön az első órában teljesen szánalmas voltam. Ott van előttem minden, és én németből egy rendes mondatot nem tudok összerakni. Vagyis az első még sikerült, úgy ahogy, csak aztán néztem bambán. Ott van előttem minden, füzet, könyv, simán kipuskázhatnám, de semmi! Adom a sík hülyét. Másszor meg fordítanom kellett volna. Sőt, inkább csak a képről leolvasni azt, hogy a cica a könyvek mellett van. De nekem se a neben, na de még a Bücher sem esett le. Annyira hülye vagyok! Utána már nem is szólított a tanár.. Legfőképp azért is ég a fejem, mert év végén pedig ötös voltam, de ma konkrétan sík hülye. Iszonyat rossz érzés fogott el az órán, sőt, javarészt egész nap. Ennél jóval többre vagyok képes, sőt.. De a mai nap, az nem az én napom. Bár a matek az legalább ment, bár az elején megint adtam a hülyét. Majd a tesi óra kicsit feldobott, valamint az utána következő biológia is. Veszettül érdekes ez a tantárgy, hiába a kémia tanárom tartja, aki kémiából konkrétan csak leadta az anyagot, itt viszont rendesen magyaráz, meg minden, és tök érdekes! Majd a földrajz volt a csúcspont, nem hiába (egyik) kedvenc. Ráadásul mikor a tanár említette a földrajz érettségit, az én szemembe mondta. Hát igen, esélyes is a dolog egyébként. Az of. sem volt rossz. Az angol is dettó pocsék volt. Ilyenkor ugyebár később kezdünk, szóval az még hagyján, hogy várni kell a tanárra, aki alapból később jön. De ugyebár a szarabbik csoportba vagyok, ráadásul most a másik csoportból át jött az a lány, aki amolyan színésznőként viselkedik, és mindenkihez hozzászól, és egy csomót beszél. Én pedig pont nem vagyok ilyen, ha nem a baráti körömben vagyok, akkor javarészt csöndben ülök, másokkal nincs beszélnivalóm, sőt, semmi kapcsolat. Szóval kifogtam, pont mellém ült le, szóval adta dumáját, én meg néha-néha válaszoltam rá 1-2 szót. Rettenetesen megtudok ilyenkor némulni, a gondolkodásom is megáll konkrétan! De 20 perc után már csak jött a tanár. Ment az óra rendesen, éppen egyik osztálytársam foglalt össze röviden egy történetet, majd hirtelen odajött hozzám, és kérdezett, hogy mivel közlekedtek. Először leblokkoltam, hogy most kiesett nekem valami, hogy az előbb még az osztálytársam mesélt, most meg már az én képembe mászik. Mondtam, hogy repülővel. Persze, nem volt jó a válasz, így random belöktem, hogy honnan mentek hova. A tanár szépen megköszönte, majd durcásan elment. Most még is mi volt ez, bealudtam, vagy mi történt? Nagyon durván kiesett az a pár pillanat, de fogalmam sincs, tuti nem aludtam! Na meg mikor bevágja a sértődöttet.. Nem értem. Nem is szólított többet az órán sőt, konkrétan átnézett rajtam. Nem tudom mi baja van velem, egyszer én vagyok a nagy okos, másszor meg az ilyen kitaszított hülye. Milliószor lejátszódik a jelenet, ahogy felém fordul, kérdez, majd közelebb jön, megismétli, és én benyögöm a választ, majd aztán nem jó. Hát kövezzen meg, veszettül nem értem! Egyébként meg végig untam az órát, a harmadik feltételes módot csuklóból kirázom, ráadásul már a feladatok is készen voltak, mert voltam olyan kis szorgos, hogy megcsináltam a nyáron. Egy embert nem szólított még rajtam kívül, bár őt egyébként sem szokta sohasem, mert ő tényleg nem egy nagy angol tudással megáldott lény. De tegnap meg azt mondta, hogy simán mehetek nyelvvizsgázni, aha. Ma meg le vagyok tojva. A hátam közepére se kívánom a holnapi első (!) angol órát.

Kisétáltam két osztálytársammal a buszhoz, az egyik az előbb említett csaj volt, a másik meg szintén egy nem nagy ésszel megáldott osztálytársam. Szerencsére az én megállómnál mentek is tovább. Rettenetesen különbözök tőlük, sőt, szinte mindenkitől. Néha ijesztően is más vagyok. Viszont még mindig inkább vagyok saját magam, mint valami tucatember. Tucat.. Miközben vártam a buszomra, egyik barátnőm barátnői, avagy évfolyamtársaim is vártak a buszukra. Mikor még régen, barátnőmmel buszoztunk, akkor velük együtt ültünk. Nem éppen szimpatizáltunk már első alkalommal sem egymással, nem tudom, hogy nekem kellett volna lépést tenni feléjük, vagy nekik. Vagyis annyiból állt javarészt a velük való buszozásom, hogy köszöntem nekik, két szót váltottam barátnőmmel, majd mikor leszálltam elköszöntem. Mégis mit mondhattam volna nekik, ők sem intéztek hozzám egy szót sem, inkább levegőnek néztek. Mostanság sem szeretem, ha velük együtt buszozom, nem is köszönünk egymásnak. Ráadásul egyébként a közelembe szoktak ülni.. Valamint még évnyitó után buszoztam haza, megjelentek ők, mögém, a mellettem ülő székekre ültek le, és kivételesen barátnőm is köztük volt. Beszélgettek hangosan, szokás szerint, majd a hátam mögött ülő csaj előrehajolt (mert rátámaszkodott a támlára), és megkérdezte az egyik 'új' barátnőjüktől, hogy neked vannak csicskák az osztályodban? Szinte éreztem, sőt, tudtam, hogy rám érti, még a hülye is kivette abból, ahogyan mondta.. Persze nem érdekel, nem adok az emberek véleményére, az ő véleményükre pedig pláne nem. Az ilyen lenézés, elítélés, szidás sosem volt az én személyiségem része, és nem is érzem, hogy ilyeneket kellene tennem, pláne nem azért, mert akkor olyan menő leszek.

Akkor tetőzöm még, hogy mennyire hülye vagyok. Nekem kellett ugyebár összegyűjteni az önkéntes lapokat (aha, úgy 3 ember tudta, hogy nekem kell adni), szóval nem lett meg mind. Ráadásul, itthon észrevettem, hogy ugyebár nem raktam egybe mind, azaz pár darab nálam maradt. Ennyire béna hogy lehetek? Először azt gondoltam, hogy nem adom be már, de fontos papírok, szóval vissza kell adnom. Úgyhogy erőt veszek magamon, reggel ahogy beérek elmegyek a tanárihoz, bekopogok, köszönök, megkérdezem, hogy nincs-e bent X tanárnő, és ha igen, akkor kihívatom, ha nem (jobbik eset), megkérem, hogy rakja le a papírokat az asztalra. Persze ahhoz nem lesz merszem, hogy elmondjam az igazat, miszerint tanárnő, olyan béna vagyok, pár lap nálam maradt. Nem, nem ásom le még mélyebbre nála magam, egyébként is bír(t) engem. Bár attól tartok, hogy majd elküld ahhoz, akinek ezeket a papírokat adni kell, mert ő felelős ezért az egész önkéntes munkáért, viszont azt meg nem tudom hol, hogy intézzem. Istenem de szánalmas vagyok..